Kanada – Jasper Nemzeti Park
Miette Hot Springs – Ashlar Ridge – Chimney Route
(5.7+ 450m trad)

Tervezett mászásunk Yamnuska-ban lett volna esedékes, a kanadai sziklamászás egyik mérföldkövének számító, majd’ két kilométer hosszú, 350m magas mészkő taréjon. Ámde! Az indulás előtti napon közbe szólt az időjárás, rossz időt jósoltak a térségbe. Ha lett volna B terv, akkor érvénybe léphetett volna, de nem volt. Elkezdtünk agyalni, megnéztük még egyszer az időjárás jelentést.
Jóval feljebb, Jasper környékére verőfényes napsütést jósoltak. Döntenünk kellett: kockáztassunk, és lehet, falon ér majd a vész, vagy menjünk Jasperbe, ahol, ámbár jó idő lesz, javarészt frekventált 1-2 kötélhosszas sportmászó helyek találhatóak. Én személy szerint multi pitch climbing-ra vágytam és arra, hogy érezzem a mélységet és magasságot, hátborzongató kitettséget.
Jóska rám bízta a döntést. Eszembe jutott egy fal, amire még otthon találtam rá a SummitPost-on, és rögtön rabul ejtett. Hatalmas tábla, hófehér mészkőből. Rémlett, hogy Jasper környékén található. A SummitPost szerint 3 bejegyzett út fut rajta, kalauzokban nem szerepel, és potenciális fal azok számára, akik új utat szeretnének nyitni, élvezik a vad vidékeket, és nem ijednek meg némi kalandtól. Bedobtam a közösbe… majd Jóska rábólintott. „Szerezz be falrajzot, leírásokat és mehetünk” – mondta. A szükséges információkat sikerült megszereznem, így másnap délben elindultunk.Bő három órás autóút állt előttünk. A cél: Miette Hot Springs, egy termálfürdő és üdülő mélyen a hegyek között. Ott található az Ashlar Ridge! Megérkeztünk a Jasper NP kapujához, kifizettük a belépőt, majd begurultunk a Rocky Mountainba. Minden irányból hegyek tornyosultak az út felé, felemelő érzés volt. Mindketten tudtuk, hogy itt már helyben vagyunk. Pocahontas-nál kellett balra fordulnunk. Ez egy útszéli pihenő szigorúan fa bungalókból, (mi persze látatlanban, térkép alapján egy településre számítottunk:). Az ominózus balos után 1 km-re észrevettünk egy kis parkolót, ahol egy tábla hívta fel az arra utazók figyelmét egy vízesésre. Leparkoltunk, besétáltunk, szó-mi-szó impozáns hely volt. Felülről rögtön elkezdtük kémlelni a víz által vájt sziklát, nitteket kerestünk. Télen akár még jegezhetnek is – gondoltuk. Jóska hirtelen felkiáltott: „Vaazzzeggg!” Nem tudtam hirtelen, mi a baja! Tán megmarta egy kígyó? „Mi baj vaaan??” – kérdeztem, közben szememmel fürkésztem az ijedelem okát. „Szúúnyogook!!!” – kiáltotta, észrevettem a körülöttünk gomolygó szúnyogokat. Elkezdtünk sprintelni az autó felé, beugrottunk, bevágtuk az ajtókat, azt hittük minden oké. Igen ám, de az ablakok lehúzva maradtak, míg nézelődtünk, így bent az autóban is hemzsegtek a szúnyogok. Félelmetes volt, mintha egy Hitchcock-filmbe csöppentünk volna. A különbség csak az volt, hogy sirályok helyett szúnyogok törtek az ember életére. Majdhogynem padlógázzal indultunk, menekülőre véve a figurát, s közben eszeveszetten csapkodtuk a szúnyogokat az autóban. Menet közben eszünkbe jutott, hogy nincs nálunk szúnyogriasztó. „Basszus! Mehetünk vissza Hinton-ig!” – mondta Jóska. Az a város vagy 30km-re volt tőlünk, abszolút nem kívánatos út visszafelé. „Hogy mi mekkora amatőrök vagyunk!” – mondtam. Közben eszembe jutott Pocahontas, a kis út menti pihenő. Ha itt ilyen kaotikus a helyzet, akkor csak árulnak valamit szúnyogok ellen. Bementünk a főépületbe, a recepció mellett volt egy kis üzlet.
Ajándéktárgyak, némi túrafelszerelés, üdítő, stb. Keresgéltem a szúnyogriasztókat a sorok között, mire megtaláltam, Jóska megjelent a recepciós öregúrral. Az öreg felvette az Off-ot és mondta, hogy ez nice. Jóska visszakérdezett, hogy „biztos?!”. Az öreg kajánul vigyorgott, majd megjegyezte: „csak magadra fújsz egy párat, és rögtön gyönyörűnek érzed majd magad tőle” :D Jót nevettem az egészen, eszembe jutott a békából lett királyfi. Megköszöntük a segítséget, az öreg visszament a helyére, vettünk még egy adag szúnyogriasztós füstölőt. Fizetés után kint síkosra fújtuk magunkat, és indultunk is tovább.Nem kellett sokat autóznunk, mire elértünk egy kilátóponthoz, mely a gerincre nézett. Vártuk már ezt a pillanatot. Előzetes ismeretünk a falról egy rövid leírás és egy kép, amin be van rajzolva a rajta futó három út. Azt is tudtuk, hogy turista ösvény nincs, és egy folyó keresztezi majd az utunkat, melynek a késő nyári időszakban csekély a vízhozama. Ergo váltócipő elengedhetetlen. Miután kiszálltam az autóból, és megpillantottam a falat, megemelkedett pulzusszámmal és összerándult gyomorral néztem Jóskára. Láttam, hogy őt is elbűvölte ez a 6km hosszú taréj, amely hófehér csúcsdíszként hullámzott az alapját adó réteg-gyűrődéseken. Hamar vége szakadt a csodálkozásnak, ugyanis egy szúnyoghad másodpercek alatt körbevett minket. Mondanom sem kell, hogy a spray nem ért többet annál a jó poénnál, amit a recepciós megejtett. Még gyorsan megpróbáltuk felderíteni az átkelési pontot a folyón, melynek túlsó oldala meredek
sziklafallal szegélyezett, de sajnos nem jártunk sikerrel. Csináltunk pár képet, aztán elillantunk,mint a kámfor. Tudtuk, ha nem találjuk meg az átkelési pontot, akkor ugrik a holnapi mászás.
Nagyjából másfél óránkba telt, mire megtaláltuk a gázlót. Ide-oda ingáztunk, minden lehetségesnek vélt helyen megálltunk, és mélyen bementünk a fák közé a folyó irányában, de semmi. Végül egyapró piros szalag mintegy égi jelként megmutatta számunkra a helyes irányt. Végre folytathattuk utunkat Miette Hot Springs-be, ahol már várt minket a hegyi termálvíz. Elfoglaltuk helyünket a parkoló végében, majd egy jó hideg frissítő után felmentünk a fürdőbe. A Sziklás-hegységben, magasan a hegyek között, teljes panoráma kilátással lazulhattunk a medencékben, mert 2 meleg vizes, és 2 hideg vizes medencével volt felszerelkezve a fürdő. Húztuk az időt, amíg csak lehetett.
Egyik medencéből a másikba vándorolva nyakig elmerültünk a vízben, azzal védve testünket a mosquito-k ellen. A fürdőben mindenki szenvedett, nem csak mi. Sikerült egy másik féle Off-ot is beszerezni, a helyi „baywatch-os” fiúk is ezzel fújták magukat.
Mi vegyítettük a kétfajta spray-t, amit birtokoltunk, várva az extra hatást, ami persze elmaradt.
Este tíz óra környékén végeztünk, nem bírtuk tovább a 45 C fokos vizet. Miután leértünk az autóhoz, nyakig beöltöztünk, ittunk egyet s mást, majd emelkedett hangulat közepette összecsaptunk egy gerilla kempinget a parkolóban. Körbebástyáztuk magunkat szúnyogriasztó spirálokkal, odarottyantottunk egy jó adag virslit, ettünk, megvártuk, amíg mindenki végez a fürdőben, aztán felvertük a sátrat.Ötkor ébresztett az óra. Gyors sátorbontás után nem sokkal már úton is voltunk egy út menti kis parkoló felé. Még este összeraktuk a slosszt, így azzal nem kellett bajlódnunk. Bíztunk a hajnali hűvösben, hogy majd az redukálja az aktív szúnyogpopulációt, de sajnos hiába. Kiszállva az autóból orrba-szájba fújtuk a különböző spray-ket, a mennyiség nem számított, minden testüregünkbe jutotta kemikáliákból. Éhgyomorra jól esett, mondhatom. Ezután előkerültek a zsákok, a medvecsörgő meg a síp. Indulás után tíz perccel elértük a folyót. Illedelmesen átadtam az átkelés elsőbbségét Jóskának, majd sietve követtem, eközben többször villant a vaku. A „creek” korántsem volt langyos, dermesztő hidege csontig hatolt, beletelt egy jó percbe mire kiállt a görcs a lábamból. Átvettük a váltócipőt, aztán megkezdtük a monoton felfelé kapaszkodást az ijesztő meredélyen. Tapostuk magunk alá a szintet az ismeretlen terepen, többször sziklahasadékok széle mentén haladtunk el, figyelmünk nem lankadhatott. Menet közben épültek a steinmannok, jó alkalmat adva egy kis szusszanásra. Hébe-hóba fújtam a sípot is, de a meredek terep nem kedvezett a medvék számára
(nagy örömünkre). Bő másfél órába telt, mire megközelítettük a falat, de rossz pillérre mentünk fel, így még fél óránkba telt, mire átjutottunk a mellettünk lévőre. A szint és a távolság lentrőlnehezen volt realizálható, picit alábecsültük. Becsléseink szerint a beszállásig megtett direkt felmenet meghaladta a 400 m szintet. Nyolc óra körül megérkeztünk az út alá, haraptunk egy keveset,majd elkezdtünk slosszolni. Eredetileg úgy terveztük, hogy egy zsákot és a fölösleges dolgokat lent hagyjuk a fal alatt, de hatalmas erőfeszítésekbe került volna visszamenni érte, így nekem,mint első számú másodmászónak vinnem kellett mindent. Két pár Crocs, két pár beszállócipő, a másik zsák, esőkabátok, innivalók, étel, plusz hardverek. Tekintélyes mennyiségű felszerelés!
A zsákom minden apró zugát ki kellett használnom, a 2 pár Crocs-ot már csak a zsákom oldaláratudtam rögzíteni. Az út első fele egy rámpán vezetett IV-es nehézségben. Jól haladtunk, de különösebben nem volt élvezhető. A rámpa biztosítása nehézkes volt, sok mozgó kőre és felhalmozódott törmelékre kellett figyelni. Féltem attól, hogy a mászás miliője változatlan marad, de a rámpa tetejéről indult egy traverz, ami bekeményített, és gyorsan elhessegette eme gondolatomat. Utána a lead mászó Jóskának sikerült elkavarnia egy picit, de egy szögből visszaereszkedett, és újraértékelvén a lehetőségeket, sikeresen rátaláltunk a folytatásra.
Ezekben a hosszokban már V-ös nehézségben és aránylag kompakt kőzeten volt módunk mászni. Egy újabb traverz után elérkeztünk a kéményhez. Az egyik kunszt a traverzből a kéménybe való átmenet. A másik maga a kémény. Átléptem, de majdnem beszorultam zsákostul a kéménybe. :D
Nem fértem be a zsákkal együtt, le kellett magamról harcolni a zsákot. Ő természetesen nem hallott semmit abból, amit kiabáltam neki, csak tépte a kötelet izomból szokásához híven, megnehezítve ezzel a dolgomat, de végül megoldódott a szituáció. Maga a kémény rendkívül szabályos alakzatúvá formálódott az idők során. Szögletes, párhuzamos falai el voltak látva peremes fogásokkal, lépésekkel, igazi élménymászást nyújtott számomra. Kiértem a kéményből, megérkeztem Jóskához, de egy pár métert tovább kellett még másznom, hogy kiérjünk a kéményből, és biztonságban standolhassunk egy fán. Ettünk, ittunk, kifújtuk magunkat.
Mindeközben gyönyörködtünk a mélyen alattunk fekvő völgyben, és az azt körülölelő hegyekben. Felnéztünk, szemünkkel vizslattuk a szétnyíló kéményt, mely szabálytalan alakzatban, hosszan elnyúlva tört fel a faltető irányába. Erős, sárga elszíneződése, omladozó kőzete sikeresen elriogatta az út első megmászóit, így utunkat egy újabb traverz után egy szép fehér táblán folytathattuk. Másfél hossz állt még előttünk, gyönyörű kőzeten élvezhettük a kiszálló kunsztokat.
Néha érdekes hangok ütötték meg a fülemet, állati hang volt az biztos. Később tisztáztuk, hogy medvebocs-üvöltésről van szó. Kiértünk az útból, a látvány magáért beszélt. Letéptük magunkról a mászócipőt és a zsákot, bontottunk egy sört, és elégedetten élveztük a kilátást.
Ez volt mindkettőnk első észak-amerikai sziklamászása. Nem is akármilyen! Egy 450 méter hosszú, 11 kötélhosszas mászás a kanadai Sziklás-hegységben.Miután rendeztük gondolatainkat, érzéseinket, csináltunk pár fotót, és megkezdtük az összepakolást. Fellélegezni nem lehetett, mert előttünk állt még egy hardcore lemenet nagyjából 800 méter szinttel, ösvény nélkül a vadonban. Előkerült a síp is, amit nem voltam rest teljes tüdőkapacitásommal fújni, Jóska pedig síp hiányában felvette az alfa-hím medve jelmezt, és ilyen hangokat adott ki hogy: „HÁÁAAARRRRRRRRRR!!!”. Benne voltunk a sűrűjében, de szerencsére nem találkoztunk medvével. Volt egy szakasz, ami mesebeli, kicsit hátborzongató hangulatot ébresztett bennünk. A földet sűrű zuzmó és moha borította mindenütt, a tűlevelűek pedig teljesen el voltak szürkülve, kifakultak, élettelenek voltak. Betegség támadhatta meg az erdőnek e szakaszát. Rátett még egy lapáttal a feelingre az esetleges medvejelenlét is. Nem szabad megfeledkeznem a szúnyogokról sem. Elfelejtettem fent befújni magam, és izzadt testemen fürtökben lógtak a vérszívók. Már a sírás kerülgetett kínomban, mikor erélyesen rám szólt a társam, hogy fújjam be magam. Segített valamennyit, viszont mire leértünk a folyóhoz, a hatása elillant, és a Hitchcock-effekt megint előjött, de már nem csak rajtam lógtak,hanem Jóskán is. Létszámuk pillanatok alatt hatványozódott. Találtunk egy kötelet a két part között kifeszítve. Itt már nem számított, hogy elázik-e a cipő és a nadrág, mindegy volt, csak meneküljünk innen. Felcsattintottuk a kantárt, és áthúztuk magunkat a kötélen. Előttünk állt még egy ingoványon való átkelés is, de gyorsan leküzdöttük az akadályokat, és kiértünk az útra.Szedtük a lábunkat az autóig, bevágtuk a zsákokat, aztán magunkat, és elhúztunk a helyszínről. 50 km után álltunk meg egy városban, Hintonban. Átöltöztünk a parkolóban, megmosdottunk egy üzletben, vettünk frissítőt meg „papa burgert”, aztán meg sem álltunk hazáig. Kimerültünk teljesen, váltva vezettük haza a 300 km-t. Felejthetetlen kalandot tudhattunk a magunkénak.
Ez még a nagy Bear Grylls számára is kihívást jelentett volna. Legelső hódításunk a kontinensen erősen próbára tette az akaratunkat, állóképességünket és pszichénket. Legutóbbit leginkább a szúnyogok edzették. Egyikőnk sem fordult még meg soha ilyen fertőzött területen.Hosszúra nyúlt beszámolóm írása közben újabb mászásra került sor, amit hamarosan bemutatunk.Üdvözöl mindenkit a „kanada alakulat”.A beszámolót Lasánszki Balázs írta, kötéltársa pedig Himer József volt.

Coming soon: Yamnuska – Direttisima 5.8+ / 5c 325m trad climbing