2024.01.22-02.03. Bad Gastein, Sappada 2. rész

2024.01.28 (vasárnap)

Kulcs hossz, felső szakasz

Kulcs hosszban

Ezután hosszabb könnyebb szakasz jön, így el is pakoljuk a köteleket és szólóban indulunk tovább. Kb. 100 métert mehetünk így kisebb-nagyobb felszökéseken, amikor egy katlanba érve egy újabb 30 méteres WI3 nehézségű jég van előttünk. A jég alatt megebédelünk, testünk már érzi, hogy jóideje úton vagyunk. Ezt a szakaszt  most én mászom előre, jól is jön egy kis gyakorlat teljesen szűz jégen. Láthatólag eddig nem nagyon szoktak feljönnii, a jégen egy csapás nyomát sem találom. 

Szólóban a könnyű részeken

A kulcshossz után a szűz jégen

A jég után újra hátunkra kötjük a kötelet, a következő 100-150 méteres szakaszon. Itt az út fele törpefenyőkön dzsungelharcolva halad, amely után felérünk a felső szakaszra. Egy széles katlan bal oldalán széles jéglefolyás található. Az elején van egy kb. 8 méteres függőleges szakasz, utána viszonylag lankás. A teljes hossz 50 méter körül lehet. 

Felső katlan (a kép már ereszkedéskor készült)

A felső szakaszon

Az utolsó előtti standban

Érkezés a rozoga standhoz

A rozoga stand

Felérve Tamás, és életem egyik legrosszabb standja vár. Maga a stand két szögből áll, amiből a baloldali félig kilóg. Próbálom bentebb kalapálni, de csak hajlik a szeg, bentebb nem megy. A két szeget összekötő kötelek szinte teljesen szétfoszlottak. Csak az nyugtat, hogy a másik szög viszonylag stabil. A standból az utolsó hosszra érdekes módon haladunk tovább. Tamás biztosít, mi pedig Fürtivel mind a ketten, párhuzamosan mászunk előre. Így letudva az utolsó 30 métert felnézve újabb jegeket látunk. A jegekig viszont az út vagy 1,5 óra lenne, és már délután 2 van, így nekünk eddig tartott a túra, de szerintem fentebb még senki sem járt. 

Kettő mászik, egy biztosít

Az utolsó standban

Megkezdjük az ereszkedést. A fent említett standot pár kötélelle megerősítjük. Ezután összesen 9 ereszkedéssel, és néhány lemászással jutunk vissza a földre. Az ereszkedő standok elég változatosak. Van itt szeg, abalakov, átfűzött jégtömb, törpefenyő, és az utolsó 3 hosszon pedig idilli láncos stand. A beszállót 17.00-ra, éppen napnyugtára érjük el. Hosszú nap volt (összesen kb. 550 métert másztunk), de konstatáljuk, hogy így hármasban is elég jó tempót nyomtunk. 

A bombabiztos átfűzött jégtömb

Ereszkedés képekben

A jég tövében a mászás után (Mászók balról jobbra: Fürti, Kelemen Laci, Tóth Tamás)

Este hány pálinka mellett tartunk élménybeszámolót, közben tervezzük a következő napot.  Ekkor kapom a hírt, hogy Csabinak haza kellett utaznia (begyulladt a foga), így Kiss Janinak nincs mászótársa. Mivel nekem sincs fix társam (Gréti keze még mindig nem, vagy legalábbis kevésbé terhelhető), így hamar elhatározzuk, hogy együtt megyünk a “Nagy jégre” (Specchio di Biancaneve,  300m WI3+). 

2024.01.29 (hetfő)

Ma kihagytam a reggeli kávét, valahogy azt érzem, hogy a tegnapi nap után kell egy kis extra pihenő. Nyolc előtt pár perccel ott is vagyok Janinál, aki még nagyban pakol. Megy a tanakodás, hogy mit vigyünk magunkkal, és mit nem. Végül 8.20-kor hagyjuk el a szállást. Az erdőben a séta jól esik, viszont hamar érezzük, hogy valami vadcsapáson futó nyomra tévedtünk rá. Annyi baj legyen, az irányt sejtjük, így viszonylag kis időveszteséggel érjük el a beszállót. Szerencsére a reggeli kis késlekedés nem jelentett gondot, még nincs senki a jégnél. Készülődés közben viszont befut egy második páros is. Köszönnek (ritka ez manapság!), és jelzik is, hogy akkor utánunk ők is jönnek felfelé. Mivel Jani idén még nem mászott jégen, így végig én megyek előre. Ez egyáltalán nem zavar, úgyis kell egy kis mentális erősítés.

Specchio di Biancaneve alulról

Ezen a jégen eddig csak egyszer másztam, az is két évvel ezelőtt volt. Akkor Hanyik Balázzsal a tempóra mentünk rá, így végig csavarokban standoltunk a 60-as hosszok végén. Ma nem akarok Janival kiszúrni, ezért megbeszéljük, hogy most maradunk az eredeti vonalvezetésnél és a láncos standoknál.
El is indulok. Az első hossz könnyű, viszont hosszú. Összesen kb. 50-55 métert mászok egybe. Utánam Jani felérve nagyon fájlalja a vádliját. Hát igen, arra mindig nehezebb edzeni (és könnyű is elfeledkezni róla). Második hossz egy kisebb felszökéssel kezdődik, gyorsan túljutok rajta. Majd a harmadik hossz sem tartogat nagy fennakadásokat. Így eljutva a középső nagy kőhöz kissé tanácstalanul nézek szét. Most balra vagy jobbra menjek? Legutóbb balra mentünk Balázzsal, arra könnyebbnek is néz ki a jég. Majd Jani mondja, hogy a jobb oldal lesz a helyes. Arra még úgysem jártam, így nekiindulok ennek az oldalnak.

Jani küzd a második hosszban

Erősen fogynak a méterek, végig csak az ütések és a lépések stabilitására figyelek. A felszökések előtt viszont mindig gondosan elhelyezek egy-egy csavart, így azok is erősen fogynak. Aztán kapom az infót a rádión: “még 10 méter”. Valahol standolni kellene. Jó a jég, de érzem, ha itt állok meg, az nem lesz túl kényelmes (vagy vágok egy rakat lépést), szóval megyek tovább. “Még 5 méter” szólal meg ismét a rádió. Szétnézek, kb. 3 méterrel felettem van egy kis párkány. Elhatározom, hogy az jó lesz a megállónak. Ahogy elhelyezem az első csavart felhangzik újra a rádió: “Még egy méter”. Azt hiszem jól döntöttem a hellyel kapcsolatban (azt csak később fogom fel, hogy egyébként simán elmentem a láncos stand mellett). A stand nem túl ideális. Három csavart teszek be, ebből egy stabil 16 cm-es, a másikkal átfúrtam a jegek és lötyög a lyukban, így beteszek egy harmadikat is. Ez utóbbi a félrerakott 10 cm-es “menekülő csavarom”. Ez arra az esetre van különtéve, ha valami gond, vagy pánik lenne, akkor gyorsan be tudjam tekerni, és legyen miben pihenni. Ezzel realizálom, hogy a hosszban az összes csavaromat elhasználtam (összesen 12+1 volt nálam). 

A standban húzom a kötelet, de semmi, meg sem mozdul. Rádión hangzik a “húzz be” kiáltozás, mire rájövök, hogy a kötél ráfagyott a jégre. Zabszemmel a seggemben rángatom a köteleket teljes testtel terhelve a standot, mire az egyik kötél végre enged. A másik kötelet szerencsére Jani visszafelé húzva szintén fel tudja tépni, így biztonsággal tud utánam indulni.

Felérve az apró párkányon akrobatikus mozdulatokkal helyet cserélünk, valamit átszedek minden motyót. Kicsit trükkös a kis helyen, mivel azon nagyjából két és fél lábnak van elég hely. Az utolsó 30 méteres hosszt már könnyedén tolom végig. Igaz, ezt nehezebb biztosítani, sok helyen a vékony jég alatt hó van, de nem aggódok ezen. A mozgásom végig stabil.

Fotó a jég tetején 

Felérve örömködünk, néhány fotó majd jöhet az ereszkedés. Egy hossz ereszkedés után a zsebemben megcsörren a telefonom. Ahogy előveszem a zsebemből azonnal ki is csúszik a kezemből, majd a peremen átbukva eltűnik a szemem elől. Szerencsémre az akkor felérő horvát páros jelzi, hogy látták ahogy a pörögve pattog le a gép, és azt is tudják hol állt meg. A mobilom jelenleg kb. 80-90 méterrel alattam egy havas párkányon van. Két ereszkedéssel lentebb össze is szedem, legnagyobb meglepetésemre a készüléken egy karcolás sincs! . Az ereszkedés többi része, valamint a hazaút eseménytelenül zajlik. Este boldogan koccintunk Janival a szép mászásra. Ekkor realizálom, hogy csak 2 napja vagyok Sappadán, de már másztam vagy 800 métert. Azt hiszem  a következő napon pihenősre fogom.

 A pakolás közben viszont megakad a szemem az egyik 10-es Ptezl csavaron. Az egyik foga erősen meghajlott befelé, kívül pedig hatalmas repedés tátong. Ezen este még Jóskának is kikerekedik a szeme, majd egy laza mozdulattal kitöri a fogat. Végülis így is maradt 3, még azzal is jól működhet. Vagy holnap széttépjük a szakításpróbán. Minden esetre a sérült csavart megjelölöm egy darab leukoplaszttal. Hogy mi lehetett a hiba? Őszintén szólva fogalmam sincs. Vagy oda lett verve valaminek, vagy ráléptünk hágóvassal pakolás közben. Más ötletem nincs.

Foghiányos jégcsavar

2024.01.30. (kedd)

Reggel a szokott időben kelek, a kávét a mai pihenőnapon nem akarom kihagyni. Keddenként a pékség zárva van, így a várost körbejárva végül a pizzériában kötünk ki. Itt ugyan felcsillan a szemünk a helyiek speciális, grappával fűszerezett kávéján, de végül maradunk a normál esspressonál. 
A szállásra visszaérve kényelmesen reggelizünk és majd megbeszélem Sanyával, Judittal és Grétivel hogy felmegyünk együtt a Futura alsó részeire. Mivel ma lesz a patakjégnél a szakításpróba is, így legalább arra is át tudunk majd menni. Ez különösen jó lehet a fogatlan csavarom miatt, legalább azt is tudjuk majd tesztelni.
A jéghez Flóri visz ki minket. A beszálláshoz felérve összekészülünk, majd a  kötéllel gyorsan felszaladok. Ezután jöhet a szériázás.Még Gréti is megy pár kört, teszteli a sérült kezét.

Futura alsó

Kb. 13.30-kor átmegyünk a patakhoz. Itt ugyan az abalakov tesztről pont lemaradunk, de egy csavar tépését még megnézzük. Ezutan keresem a kis Petzl csavart, de az teljesen eltűnt. Sehol sincs és még Jóska sem találja. Mindent átforgatunk, de hát semmi. 

A szakításpróba eredménye (kb. 12-14 kN terhelés után)

Este vissza a szállasra, vacsora, majd átmegyek pár sörrel Jóskához. “Nézz csak bele a csavaroos zsákba!” – ezzel a mondattal fogad Jóska. Legnagyobb meglepetésemre ott van a csavarom. Hát ez meg hogyan lehet? Mindegy is, a lényeg hogy megvan, igyunk is erre egyet! Este nagy piálások vannak, holnap lesz a pihenőnap a táborban. Nekem viszont a terv a katlan megnézése Jóskával és Tamással.

2024.01.31. (szerda)

A szokásos reggeli kávé közben megbeszéljük a 9-fél 10-es indulást. Szokásomhoz híven 9-kor ott is vagyok a többiek szobája előtt, de még reggeliző emberek fogadnak. Hiába, a pihenőnap csak pihenőnap. Végül valamivel 10 után indulunk el. Terv, hogy beereszkedünk az angyalkán, majd szétnézünk. Ha megvan jól a Fekete bárány, akkor rámegyünk, egyébként marad az angyalka.

A korlátra Jóska már nagy rutinnal rakja fel a hevedereket, majd beereszkedünk. Sajnos a Fekete bárány nem mászható, így megbeszéljük, hogy Jóska felmegy előre, felhúzza a zsákokat, majd, megyünk mi is utána. 

Az Angyalka fentről (mászó: Tamás, biztosít Jóska)

Jóska rutinosan fel is szalad a jégen, majd miután felakasztottam a zsákokat nagy ordibálásra figyelek fel. Lent a patak zúg, fent meg a kamionok, így a.kommunikáció szinte nulla. Persze látni sem lehet egymást. Végül Jóska kimegy oldalra, nagy nehezen megértem, hogy zsák marad, én mehetek.

Így is lesz, elindulok fel a WI6-os jégen. Előtte azért Tamas is bevesz, ez így kicsit biztosabbank tűnik. Kb. 4-5 métert teszek meg, amikor fentről újabb ordítások jönnek. Ekkor jönnek az agyam a gondolatok: egyáltalán fent biztosításban vagyok? Hova van a kötél betéve és hogyan? Mi van ha azt hiszi fent Jóska, hogy én vagyok a zsák? Ekkor realizálom, hogy még egy szaros csavar sincs nálam. Egy esélyem van, felmenni az első pihenő csavarig, amit Jóska berakott. Van bennem egy rakat pánik, de megyek tovább. Idegességemben viszont kb. 1,5 méterrel a csavar alatt a csakanyt túlütöm és az egy kb. fél méteres tömbbel együtt kiszakad. Nagy ordítással megyek le, majd állok meg a levegőben. Oké, tart a kötél, irány vissza. Ezek után már nyugodtan és.könnyedén megyek fel. Fent guide-ból biztosított Jóska, szóval Tamás az üres kötelet fogta. Mindegy, inkább 2 biztosítás mint egy sem.

Mint kiderült egyedül nem lehetett felhúzni a zsákokat, vagy legalábbis ketten ezerszer könnyebb. A zsákok után jöhet Tamás is, aki rutinosan mássza végig a jeget.

Délután hazaérve gyorsan elkészítem a vacsorát (szárított paradicsomos spagetti), így már meleg étellel várom a többieket, amit néhány sör és pálinka mellett fogyasztunk el.

2024.02.01 (csütörtök)

Még előző nap este megbeszéltük Tamással, hogy felmegyünk a Könnyező szemekre ( Lacrime ibernate – 200m WI4). A reggeli szokásos kávézásnál találkoztunk Robival is, aki elmondta, hogy ő a mai napra túrát tervez. Így adódott, hogy Máté (Robi mászótársa) is csatlakozott hozzánk.

Reggel 9-kor már szinte rohantunk a jéghez. A pataknál nagy tömeg volt, szerencsére a tervezett jégen még senki sincs. Mint utólag kiderült a speciális mentők gyakorlatoztak a pataknál. 

Szemek, első hossz

Szemek, második hossz

Szemek, haramdik hossz

Gyorsan be is szállunk, majd nagy tempóval haladunk felfelé. Mivel hárman vagyunk, ezért még indulás előtt megegyezünk, hogy végig Tamás fog előre menni. A jégen sok helyen folyik a víz, de jól lehet ütni is és jól is tart, így kellemes érzés a mászás.  Valamikor 11 körül érjük el a barlangot a tetején, majd megkezdjük az ereszkedést. Visszafelé találkozunk és beszélgettünk egy utánunk érkező olasz párossal. Egyikük 60, másik 56 éves, mint kiderült az idősebb építette ki a patakjéghez a fix kötélpályát (drótkötél egy fix csigával, így könnyű az átkelés a patak felett).. Összenézünk a társaimmal, és megállapítjuk, hogy ő lehet a “helyi Józsi”. 

Ereszkedés a barlangból

Az utolsó standing az ereszkedés is rendben ment. Mivel tudtam, hogy alattunk a patak kb. 50 méterrel van, így az standból a kötelet hagytam leszaladni. Itt már nem lesz gond abból, ha nincs csomó a kötél végén. Lehúzás után viszont megdöbbenve nézzük a lehúzott kötél végét. “Ezen egy szabalyos nyolcas van!” – nevetve kiáltok fel. Nem tudom, hogy hogyan kötötte ezt magára a kötél, de jó lenne megtanulni, hasznos tudás lenne – állapítjuk meg közösen.

A lehúzott kötél szabad vége

Leereszkedünk, majd húzzuk a kötelet, de a kötél vége beakad. Mind a hárman belekapaszkodunk, tépjük ahogy csak tudjuk – de semmi. Végül Máté mászik vissza, majd nevetve érkezik meg a kötélmentésből. A kötél saját magát felcsomózta a láncos standra. Fogalmam sincs, hogy ez hogyan történhetett, de szerencsére sikerült megmenteni azt.

Miközben lent várjuk Mátét, megérkezik balról “helyi Józsi” is. Elmondja, hogy legközelebb ne onnan ereszkedjünk, a párkányon balra be lehet sétálni, és kényelmesen megérkezni a patak jéghez. Nos, legalább ezt is tudjuk. 

Csomó a standban

A kötélmentéssel együtt is kb. 13.30-kor már a kocsinál vagyunk. Délután teszek egy városi túrát, ahol Judit és Jani invitál meg egy sörre a helyi kocsmában. Ott mosolyogva mesélem a “csomók napját”, a többiek elképedve hallgatják, el sem akarják hinni, hogy ilyen létezik. 

Fotó a parkolóban a mászás után (Haragovics Máté, Tóth Tamás és Kelemen László)

2024.02.02 (péntek)

Az utolsó napra Beával és Piftivel megyünk le a patakjéghez. Mellettünk megint nagy az olasz tömeg, most a hegyimentők gyakorlatoznak. A jégre vinném fel a kötelet, de már nagyon érzem a fáradtságot, nem tudok koncentrálni Ezen az sem segít, hogy éjszaka nem aludtam valami jól. Ki is menekülök oldalra egy standba. Nekem ennyi volt a mászás, nincs már értelme tovább erőltetni. 

Korán megyek vissza szállásra, majd pakolok. Este a táborzárás még jó hangulatban telik, majd fekvés. Várom már a hazautat.

2024.02.03 (szombat)

Utolsó napon valamikor reggel 8 körül már összepakolva, útra készen állok. Meglepődve nézem, hogy már szinte mindenki hazament .Hiába, ebben a felgyorsult világban mindenki mindig rohan. 
A megemlékezésre így kevesen megyünk el. Az oltár előtt állva könnyes szemmel emlékezünk azokra, akik nincsenek már köztünk, majd iszunk egyet az emlékükre. 
A hazaút további része eseménytelenül telik. Késő este érkezünk vissza Hámorba, ahol a Suzukit hagytam. A szegény kis kocsimnak nagyon betett a várakozás: Az egyik kerék leeresztett, az akkumulátor pedig nullára merült. Pupma elő, felfújjuk a kereket (hazáig csak kibírja felkiáltással), majd kitoljuk a kocsit, és megpróbáljuk behúzni. Sajnos ez sem segít, az akku teljesen halott. Végül Tamás visz haza, és fáradtan dőlök be az ágyba. Másnap délután érkezek vissza a kocsihoz egy új aksival. Ezzel már pöccre indul, így minden “hiba” elhárítva.

Másnap boldogan foglalom össze a gondolataimat az elmúlt 2 hétről. Úgy érzem sokat erősödtem és fejlődtem az elmúlt heteken, rengeteg gyönyörű mászáson vagyunk túl. Viszont el kell ismernem, hogy a Mordorhoz még nőni kell, de oda még biztosan visszatérek. Ezzel azt hiszem meg is van a célom a következő szezonra.

Kelemen László

HSZJSE