Alpesi túra a Wilder Kaiserben

Augusztus utolsó hetében, az egyesületi mászó túra meghirdetett időpontjára lepaktáltam Monyók Csabival, serdülőkori mászó cimborámmal, hogy újra megmérettetjük magunkat az alpesi nagyfalak között. Sajnos az egyesületből kizárólag mi gondoltuk komolyan a betervezett időpontig a mászó túrát, uh némi tervmódosítás után a Dél-tiroli rideg dolomitfalak helyett a Wilder Kaiser merész mészkősziklái felé vettük az irányt.

A Salzburg és Innsbruck közötti Tátra méretű hegységben 10 éve már jártunk két alpesi csúcs között átutazóban. Akkor csak a helyi mászó iskolában mozogtunk megfelelő információ hiányában. A hegység csúcsai ránézésre megközelíthetetlenek, mindenütt több száz méteres függőleges falakkal szakadnak le, főleg észak felé, ahol egyértelműen látszódnak az eljegesedés nyomai. Meredeken lekerekített U alakú völgyek sorakoznak a merész gerincek között.

Első napi bemelegítésként a Via Classica 5-ös nehézségű útját néztük ki a Fleischbank-ra. Impozáns vegytiszta mészkőfal, mely két párkányon áthaladó füves hosszon kívül 3-5 közötti nehézségben kanyarog a stabil mészkőfalon. Megtalálni viszonylag egyszerű az utat, mivel a hegy északi pillérének tövében indul, ahol a fal belevész a szomszédos hegyoldallal alkotott szurdokba. Beszállásunkkor egy páros épp vonult visszafelé az útból, mert egyenesen belemásztak egy kéménybe, ahol lerongálták magukat, holott az út egyértelműen jobbra tartott a bevezető hosszokon. Mi elegánsan kikerültük őket és követtük a gyéren felpakolt nittek vonalát. Némi ék is volt nálunk, de a hosszakat a mászás nehézségeinek megfelelően látták el biztosítási pontokkal az úttörők. Maga az út zegzugos vonalvezetéssel halad a falrendszerben, a 4-5ös hosszok tartogatnak jól oldott függőleges felszökéseket, de ami igazán megragadja itt az embert, az a hegységi dimenziója, a falak mérete, sokasága és változatossága. Egyedi formavilágot mutat a Wilder Kaiser hatalmas élére állított réteglapjaival, tornyaival, szurdokaival, függőkertjeivel. Az út felső szakaszán az első füves párkány felett két réteglap közé kell bemászni, ahol teljesen bezárul és elsötétül a világ 2 kötélhosszra. Az út kulcshossza is itt található, némi sima falú kéménymászással. Igazi fordulópont kiérkezni a sötét kéményből újra a napvilágra, ahonnan végre belátni az egész északi hegységet ki a bajor dombvidékig.

Ám az út megmászása a maga 15 kötélhosszával és erős 600 méterével még csak a feladat első fele, mert ahhoz, hogy a csúcsra felérjünk, egy hosszú és néhol kitett füves, sziklás gerincet kell végigmászni, igaz már csak szólóban 2-esért. Az utat piros pöttyök jelzik végig, de látni kell a sziklák között, hogy hatékonyan haladjunk a csúcsra. A Fleischbank csúcsáról magasztos panoráma tárul ki, a Magas-Tauerntől az Chiemseeig belátni az osztrák-német határvidéket. A lefelé vezető út is tartogat meglepetéseket, közvetlenül a csúcsról van egy pár kötélhosszas lemászható ereszkedőpálya, majd a nyereg helyett a délre eső következő falra kell beoldalazni egy párkányon a piros pöttyözést követve, mely egy 4kötélhosszas ereszkedésbe torkollik. Az ereszkedés utáni törmeléklejtő hála Istennek már levisz a turistaútra, de ott még bőven akad láncos szakasz, ahol már csak bágyadt rezignáltsággal tapossa az ember a sziklákat.

Fejlámpával értünk le a parkolóba, uh az ideg- és izomlazító sör már jócskán az éjszakába nyúlt. Ennek megfelelően másnap az ebédnek beillő bőséges reggeli után cammogtunk fel kutyamelegben a helyi mászó iskolához, a Wildangerwandhoz az előző napi beszállás mellé. Kellemes árnyékos fal, remek oldásokkal, wasserrinnékkel, kényelmesen kinittelve. Az utak 2-3 kötélhosszosak és főként 6 os nehézségűek a többnyire befelé dőlő táblán. A Ruass Connection-t másztuk 6-osért kényelmesen. Igazi örömmászás.

Harmadnapra a hegység déli oldalán terveztük megmászni a Via Romantikát, ami 5-6os fokozatban bolyong a Sonneck közel 500 méteres déli falán. Csak a három párkány és a kiszálló hosszak eresztik a gyeplőt, egyébként szépen igényli az odafigyelést az út. A biztosítás itt is csak a szükségesre szorítkozik, volt pár kevésbé egyértelmű 5ös hossz a közepén, ahol pakoltunk bőszen, mert nem volt megnyugtató a mészkő minősége. Itt egyébként a leírások alapján pár éve volt egy kőhullás, ami az első párkányt teleszórta kisebb-nagyobb kövekkel, talán ez volt a legrosszabb rész, ahol nagyon oda kellett figyelni a kötélvezetésre, hogy ne söpörjük le a köveket egymásra a kötéllel. Az út kulcshossza a 2. és 9. hossz. Mindkettő bevágás, az első egy intenzív áthajlással rövid, de erős mozdulatokat igényel minimális fogásokkal, az út közepén viszont egy gránitrepedésre emlékeztető, de mészkő simaságú falakat taposva kell felevickélni egy gyönyörű, de izzasztó hosszon. Ez a második palacknyak egyébként 5-re van írva a topóban, de nyugodtan lehet egy értékkel feljebb tenni, ahogy ezt a kommentekben is megírják.