Egy rövid nap a Poduplaszki völgyben a Mrozek II/4. mászásával.(Szlovákia)

Váratlanul ért, hogy Tóth Laci barátunk hazafelé tart, de SMS-ben feltett kérdésére egyértelmű választ adtam: menjünk!
Persze, hogy a Tátrába, hiszen a hétvégi melegfront előtti utolsó szép napot ígérték péntekre, 2010. február 19.-re.
Reggel Sajószentpéteren felvettem Perjés Gabit, aztán a szlovák határ után Sajószentkirály benzinkútjánál átültünk Tóth Lacihoz.
Barátságtalan, ködös, nyirkos időben utaztunk, de a Szlovák Paradicsomból kiérve a körülmények javulni látszottak.
Javorinától már a nap is sütött, begördültünk Lysa Polanaba, ahol a parkolóval szemben lévő – frontján mászófallá alakított – épületben ittunk egy kávét, illetve megtudtuk, hogy a felső szinten szálláshely is működik – 5 Euróért!

Egy negyedóra túra után már a Mrozek jég alatt álltunk – szuper állapotban volt!
Ettől kezdve egy tömény élmény volt a nap! Gyönyörű mászások, remek idő, jó hangulat.
Délután 3-kor már indultunk is haza, este hétkor mindannyian otthon is voltunk. Még mindig jó állapotban vannak a jegek a Tátrában! Még mindig megéri belevágni!