Havasrekettyés Kupa ( Dry tooling- és Jégmászó verseny) 2010. Rachitele ( Románia)

Már majdnem egy éve írtam a Székelyföldön lévő Havasrekettyés vízesésnél megrendezésre kerülő jég- és dry tooling mászóverseny a “Cupa Rachitele” szervezőinek, hogy szívesen részt vennénk, tanulnánk ill. tapasztalatot szereznénk náluk.Magamban lemondtam arról, hogy választ kapok, mikor jött egy e-mail:
“… ne haragudj Janó, nem volt biztos, hogy lesz jég, de minden rendben, megtartjuk a versenyt és nagyon szeretnénk, ha eljönnétek…”
A fenti sorok szerzője az Outdoor Apuseni egyesület mindenese, a verseny egyik szervezője a hihetetlenül kedves és lelkiismeretes Mihut Kata.
Mivel az idő szorított, nagyon nem lehetett előkészíteni az utazást, én egyedül is elmentem volna, de egy gyors kör e-mail után amit a klubtagoknak küldtem, nyugodtan hívtam Katát, hárman érkezünk, küldöm a nevezésekhez szükséges adatokat.
Barátaim Piszka (Szálkai István) és Tóth Tamás vették fel a kesztyűt ( pontosabban csákányt), hogy együtt mérettessük meg magunkat.
Szállásfoglalás, tájékozódás, utazás.
Kíváncsian szemléltük Románia változásait az újkorban, és vártuk, hogy mihamarabb a Vigyázó-hegység lábához érjünk.
A fogadóban ahol megszálltunk, volt a versenybizottság főhadiszállása, tehát megérkezésünk után elsőkézből értesültünk mindenről.
Itt ért egy kis meglepetés, ugyanis Havasrekettyés, bár Székelyföldön fekszik, nem magyar ajkúak lakják, hanem móc nemzetiségű emberek más néven havasi románok, akik nem beszélnek magyarul, de Kata mindenre gondolva egy tolmáccsal várt minket. Ő volt Orsika, aki mindegyikünk szívébe lopta magát, őszinte bájával és mindenek felett lévő vendégszeretetével. Ez ottlétünk alatt mindenkiből sugárzott. Az emberek és a szervezők becsületbeli ügyükké tették, hogy a vendégeik jól érezzék magukat, és ezért minden meg is tettek.
Egy apró közjáték:
Miután megérkeztünk a szállásra, a fogadós (Susman úr) helyi finomságokkal várt minket vacsorára. Az asztal szépen megterítve, rajta tányérok, egyéb dolgok, és egy üveg pálinka három pohár kíséretében.
Mosolyogva mondtam neki, hogy köszönjük, de sem Piszka, sem én soha nem iszunk alkoholt, esetleg Tamás szívesen megkóstolja.
Erre bizony elkerekedett a szeme és azt mondta, hogy olyan nincs, hogy valaki nem iszik… :)) Ezután bement a pult mögé és egy pohár pálinkával tért vissza, és koccintott Tamással, mert ugye ember nem iszik magában…

Másnap hamar kimentünk a sziklához, hiszen mi sohasem másztunk még az ott lévő kőzeten, ami ugyan mészkő, de nem a Hámorban található Dachstein típusú, hanem egy roppant alattomosan törő, morzsolódó valami..
Mint később kiderült a 2009-es verseny döntőjének az útját mászva melegíthettünk, amit mi alsóval mászva, on sight teljesítettünk :))
majd az izolációs sátorban függő farönkökön függeszkedve vártuk, hogy sorra kerüljünk.
Itt kell megjegyezni, hogy mikor elmondtuk a sporttársaknak, hogy Magyarországon bizonyos körülmények miatt, csak és kizárólag Hámor egy útjában lehet dry tooling módon mászni, eléggé furcsán néztek ránk, és válaszul elmondták, hogy náluk bárhol lehet és teszik is, mert mindegyikük tiszteletben tartja azt, hogy komoly sportmászó utakat nem másznak csákánnyal, máshol viszont senkit nem zavar.
Ez kicsit azért elgondolkodtatott minket az esélyeinkről, de mivel szólították Piszkát, inkább neki szurkoltunk. Nagyon higgadt és szép mászással mutatkozott be, a helyiek is megtapsolták.
Jött Tamás, Ő szintén nem vallott szégyent, dinamikusan mászott sajnos egy fogás megtréfálta, mesélte később bosszankodva.
Én bízva magamban és az elvégzett mérhetetlen mennyiségű edzésben, lazán, mint később kiderült, túl lazán másztam. Egy fejszebefeszítés után nem kerestem biztos fogást, hanem a csőr hegyét akasztottam, ami Hámorban bombabiztos, itt azonban, mintha márgára terheltem volna elszállt az él alól a szikla és már fogott is a biztosító ember… :))
Később kiderült emiatt sem kellett szégyenkeznünk, hiszen Piszka bekerült a döntőbe!, mi Tamással a 38 indulóból a 10, ill. a 12 helyen végeztünk.
Este még várt ránk a gyorsasági jégmászás, ami a gyönyörűen lefagyott vízesésen lett megrendezve.
Nem volt nehéz út talán III+ lehetett, felsővel rohantak fel rajta a versenyzők, és mi is. Később az idők alapján soroltak be a rendezők, így lehetett a döntőbe jutni.
A mi stílusunktól nagyon távol állt az a rohanás, ahogy a jégen szinte ütés nélkül rohant fel az élmezőny, egy komolyabb jégen alsó biztosítással nem, jutott volna fel senki sem…
De ez verseny, ezek a szabályok, becsülettel felrohantunk mi is, majd pihenni tértünk. Volna… Ugyanis, este pont a mi szállodánkban rendezték a versenyzők közötti összejövetelt, ami elég hangosra sikeredett.. 

 Megható érzés volt, amikor a tömegből, miután látták, hogy egyedül üldögélünk hűséges tolmácsunk és gardedámunk Orsika kíséretében, a Salvamont (a helyi hegyimentő klub) tagjai odajöttek és körénk ültek, hogy ne érezzük magunkat egyedül. Mivel ők is többnyire románul beszéltek, ez azt eredményezte, hogy Orsi fordított vagy mutogattunk és nevettünk és boldogok voltunk. Ők is, mi is… Fantasztikus érzés volt. Lefekvés után elmerengtem ezen, és irigyeltem őket, hisz látszott, köztük senki nem akar többnek látszani, mint aki. Én ezt tanultam tőlük, köszönöm. Másnap eligazítás, amit a Román Hegymászó Szövetség Bukarestből érkezett tagjai, mint a verseny bírái tartottak, már meg sem lepődtem, hogy nekünk Orsi segítségével külön is elmagyarázták a döntő szabályait, majd miután lehetőség volt rá, hogy a döntőbe jutott Piszkát egy társa biztosítsa, már vettem is a beülőmet. Maga az út nagyon nehéz volt, Piszka becsületesen küzdött, nagyot mászott, és az 5. helyen végzett. Ez rendkívül nagy siker! Ezúton is gratulálunk.

Mint minden jónak sajnos ennek a hétvégének is vége lett, és eljött a búcsú ideje. Nehéz világunkban az eredendő jóság és báj e kis fészke mindhármunknak tartást és erőt adott, nagyon köszönjük.
Kata, Orsika, Mihut és a Salvamontos fiúk, nemsokára újra találkozunk, heteken belül újra kimegyünk edzeni, hogy jövőre emelhessük a versenyetek színvonalát.

Béres Janó